Megint elbukott egy magyar törvény az unióban
A társaságiadó-törvényünk sértheti a tőke szabad uniós mozgását.
A társaságiadó-törvényünk sértheti a tőke szabad uniós mozgását.
Eléggé eltökéltnek látszik a kormány az élelmiszer-kiskereskedelmi és dohánymultik csuklóztatásában: a napokban visszatámadta az Európai Bíróságon Brüsszel döntését, amely felfüggesztette az élelmiszer-biztonsági díj, valamint a különadó kivetését, illetve beszedését. Addig is azonban, amíg a bíróság döntésre jut, napokon belül biztos, ami biztos alapon fűnyírószerű sarcot vet ki ugyanezekre az ágazatokra: árbevételük egy ezrelékét kötelesek bepengetni a költségvetésbe ilyen címen.
Az Európai Bíróság előtt támadta meg a magyar állam az élelmiszerláncok és dohányipari vállalkozások adójának felfüggesztését. Mindkettő elsősorban külföldi hátterű vállalkozásokat sújt.
A dízelolaj lobbanáspontjának meghatározásáról volt szó az Európai Bíróságon egy magyar ügyben. A NAV szigorúbban szabályozza a gázolajak felhasználását, mint az unió, és a luxembourgi bíróság szerint ez rendben van.
Máskülönben nem kap engedélyt.
Nem ellentétes az uniós joggal az Európai Bíróság ítéletes szerint, ha egy harmadik országból származó, korábban már egy tagállam által kitiltott személyt bebörtönöznek ismételet belépésért.
Nem ellentétes az uniós joggal az olyan tagállami szabályozás, amely bűncselekménnyé nyilvánítja és börtönbüntetéssel fenyegeti azokat a nem uniós állampolgárokat, akik annak ellenére lépnek be ismét illegálisan egy uniós tagállam területére, hogy kitiltották onnan őket - állapította meg csütörtöki ítéletében az Európai Bíróság.
Tiltott állami támogatás miatt elmeszelte az Európai Bíróság a Dunamenti Erőművet, mivel az még évekkel ezelőtt, az állami MVM-mel kötött villamosenergia-vásárlási megállapodásával jogellenesen kapott állami támogatást.
Az Európai Bíróság ítélete szerint a közjegyzőnek nem kellett volna megvizsgálnia, hogy a devizahitel kölcsönszerződésekben vannak-e tisztességtelen elemek. Ez következik az uniós fogyasztóvédelmi szabályokból, amelyekkel a magyar jogszabályok – az ítélet alapján – összhangban vannak.
Szabály szerint egymillió aláírással lehet kikényszeríteni, hogy az Európai Bizottság lépjen egy ügyben. Erre pattant ki a leleményes görögök fejéből, hogy tegye lehetővé az államadósság elengedését.
A francia cégnek nem tetszik, hogy a logójához hasonlító kajmán megjelent a divatpiacon.
Az adós azt állítja, a közjegyzőknek meg kellett volna vizsgálnia, hogy a szerződés tisztességtelen-e.
Az Európai Bíróság főtanácsnoka Gattyán György cégének adott igazat a NAV-val szemben. Az ország egyik leggazdagabb embere reméli, a vita lezárása minden félnek érdeke, vállalkozásaikban 50 állásra keresnek jelentkezőket idehaza.
Az Európai Bíróság melletti főtanácsnok ma elmesztelte a SZÉP-kártya és az Erzsébet-utalvány programját, a nemzetgazdasági tárca szerint azonban a kormány az uniós joggal összhangban cselekedett a kibocsátási feltételek meghatározásánál. És előhozták, hogy ugyanolyan nemzetiségű a főtanácsnok, mint amilyen érdekeltségű cégek lábára lépett az Orbán-kormány.
6800 sofőr hiányzik a magyar fuvarozói ágazatból, ezért az illetékes ipartestület az Európai Bírósághoz fordul, hogy ismét 18 év legyen a korhatár a C és D kategóriás jogosítvány megszerzésekor.
Egy magyar devizahiteles ügy elutasítását javasolja az uniós bíróság főtanácsnoka.
Az elmúlt években számos esetben visszapattant az adóhatóság egyes láncügyletek vizsgálatakor, az Európai Bíróság ugyanis szigorú feltételekhez kötötte ezeket. Ám most úgy tűnik újabb csodafegyvert vetett be a hatóság és kiutat találva a bíróság feltételeiből, így ismét nekiugorhat a láncügyletekkel foglalkozó cégeknek. Az persze csak utólag derül ki, hogy mindez kiállja-e a jogállamiság próbáját.
Gattyán György nyerésre áll a magyar adóhatóssággal szemben Luxemburgban. A NAV korábban milliárdokat zárolt a vállalkozótól, de az Európai Bíróság mostani főtanácsnoki indítványa szerint a lépés nem volt megalapozott. A magyar hatóságok titkos adatgyűjtést folytattak az ügyben, ez szintén jogellenes lehetett. És a NAV felsült azért, mert a portugál hatóságok mást állítottak, mint amit a NAV lefestett.
Nem jár a Németországban élő, más uniós országból érkező álláskeresőknek a német állam által folyósított Hartz IV. támogatás – így döntött az Európai Bíróság.
Több éve tartó vitás adóügyben mond véleményt a jövő héten az Európai Bíróság főtanácsnoka. A NAV már több mint 50 milliárd forintot inkasszózott a hírek szerint Gattyán György erotikus tartalmakat szolgáltató cégének vélt vagy valós adótartozásai miatt. A cég egy magyar bírósághoz fordult, amely az Európai Bíróság véleményét kérte több dologban is.